Jónéhány lovardában megfordultam már életemben, de csak kevés olyan lóbarát helyet láttam, ahol a lovakat megpróbálják úgy tartani, hogy meglegyen a megfelelő mozgásterük, életterük.
. A szabadságtól elzárt, sötét boxokba kényszerített, "civilizált" lovak látványa ihlette az alábbi versemet.
Kalitkába zárt lovak
Sajnálom a kalitkába zárt lovakat.
Csak állnak a rács mögött, megadóan viselve sorsukat.
Szemükből tengernyi szomorúság zuhan rám,
Néznek, mintha kérdéseket intéznének hozzám.
Miért vettétek el szabadságunkat?
Miért nyestétek le a Pegazus szárnyakat?
Hisz igába csak testünket foghatjátok,
lelkünk szabad, arra nem rakhattok hámot.
Szánkat zabla sérti, hátunk nyereg töri,
Mi akkor is maradunk a Szél gyermekei.
Ilyen gondolatok furakodnak szívembe,
míg fürkészve nézek a végtelen mélységű szemekbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése