lovas versek

2011. március 21-én fejeztem be az első lovas versemet. Ezen a napon  egy súlyos lovas baleset miatti 10 év kényszerszünet után amit én lónélküli magánynak nevezek, visszatértem közéjük. Nem csak, és nem elsősorban a hátukra. Tanulok tőlük  és róluk a természetes lovasoktól, írásaimmal, beszámolóimmal támogatom őket a Bottyán Equus Hungaria Alapítvány önkéntes segítőjeként, cikkeket, ismertetőket fordítok róluk. Lovas verseim, fotóim megjelentek a Lovasok.hu internetes honlapon lévő oldalamon. S nem utolsó sorban most tanulom a lóval való kommunikációt lovasként, lóháton is. Azért, hogy ne csak "utazzak" a hátukon ahogy eddigi lovas életemben,  hanem minél finomabb jelzésekkel irányítani is tudjam őket. Erőszak nélkül, természetesen, de összeszedett határozottsággal. Célom, hogy valamikor visszatérjük velük és hátukon a természetbe, ahonnan 2000. május 14-én kiszakadtam. Ez az álmom, s ez egyben olyan cél is, amiért semmilyen fáradtság nem nagy ár.
Első blogbejegyzésem befejezéseként álljon itt az előbb említett első lovas versem, ami tükrözi azt a furcsa, talán misztikusan titokzatos vonzódást ami engem Istennek ezekhez a csodálatos, s általunk annyiszor félreértett teremtményekhez fűz.

                                      LOVAM szemében

Lovam szemében tükröt látok,

S a tükörben önmagam.

Lovam hátán szabadságot érzek,

széllel szárnyalok boldogan.

Valami furcsa érzés űz hozzád,

ősi vágy, melynek nem lelem okát.

Talán egy régi vétek vár jóvátételre,

s azért hajt az érzés újra, s újra nyergedbe?

Valamikor réges régen, félelmetes, sötét éjjen,

lehet , hogy én is rád vadásztam.

Nyíllal kezemben, bozót rejtekében prédára vártam.

Az íj megfeszült, a nyíl kipattant,

s a könyörtelen vas átdöfte nemes nyakadat.

Ott feküdtél megadóan, vérző sebeiddel,

nem mozdultál, csak néztél rám vádló szemekkel.

Könyörgésed akkor nem értettem, hisz nem éreztem mást,

csupán a győztes vérgőzös diadalát.

Ki tudja, hogy melyik életemből való ez a történet,

Mikor nyílvesszőm megölte valamelyik ősödet.

Most itt vagyok újra, hogy szemedbe nézzek,

de már fegyvertelenül, s most én kérek:

Engedd jóvátennem a régi vétkem,

hogy ne kelljen szégyenkezve szemedbe néznem.

Fogadj hát  el engem, hajdani vadászod,

hogy megtörjük együtt az ősi átkot.

10.03.21

V.A.